Az önálló lovaglás a futószárazáshoz képest igen nagy (lelki és fizikai) terhet ró a gyerekre. Ebben az időszakban nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is elfárad, lelkileg “készül ki” a gyerek. Legtöbbször ennek következménye az egyébként többnyire elkerülhető lóról esés. Ebben a tanulási szakaszban a gyereknek nagy szüksége van a szülői megerősítésre, bátorításra.

 Az esésekről: mint már utaltunk rá, a lóról esések legtöbbször elkerülhetők (lettek volna). Az esések között azonban mindössze néhány olyan akad, amikor a lovasnak valóban “le kellett esnie”, vagyis a tanuló felkészültségét figyelembe véve nem lehetett elvárni, hogy az adott helyzetben nyeregben maradjon. A legtöbb alkalommal az esés nem szükségszerű, az esetek többségében a gyerek kétségbeesésének következménye (lásd alább a 4. pontot.), vagyis a lovas feladja a lóval való “küzdelmet”, és a leesést választja. Lovagláskor (így a lóról eséskor is) általában meg lehet bízni a gyerekek természetes (ösztönös) cselekvésében. Baj akkor keletkezik, ha nyugalmát, józan ítélőképességét elveszíti, ha a vele született, génjeibe írt, természetes, magától értetődő reakciót “felülírja” a tudálékosság, a türelmetlenség, a pánik.

 A baj gyökere a bizalom hiánya. Bízni kell magunkban és a lóban. Ember és ló kapcsolatában mi nem fogunk újdonságot felfedezni, nincs is rá szükség. El kell fogadnunk a sok ezer éves tapasztalatot, és (megint csak) bízni benne. Nem vagyunk sem jobb, sem rosszabb, mint az Ember, és a ló sem jobb, vagy rosszabb, mint a Ló. Persze a lovas így is, úgy is leesik. Ez a kellemetlenség együtt jár ezzel a sporttal. Ezzel együtt lehet és kell rajongani érte. Akiben nincs meg a rajongás, jobb, ha abbahagyja.

Lovasoktatás gyerekeknek II. rész

Vélemény, hozzászólás?