Íme néhány lovas viselkedéstípus, Önök döntsék el, hogy gyermekük melyikbe sorolható (persze nincsenek “tiszta típusok”, az Önök gyermeke a felsoroltak sajátos és egyedi “keveréke”, de talán nem haszontalan a tipizálás) és ennek megfelelően készüljenek fel az egyre nehezebbé váló feladatokra.

 1. A gyereknek a lovon semmiféle veszélyérzete nincs. Ez nem jó, mert a lovaglás veszélyes sport. (Azt mondják: a lovaglás veszélyessége a szertornához, a kerékpározáshoz hasonlítható.) A lovasnak rendelkeznie kell reális veszélyérzettel. Ha ez hiányzik, komoly bajba sodorhatja önmagát, és társait is. A veszélyérzet hiánya jelentheti azt, hogy a gyerek nincs tisztában azzal, hogy voltaképpen mi is történik vele, miközben a lovon ül. A lovaglást teljesítendő feladatnak fogja fel, mint a kézmosást, az öltözködést, az orrfújást. Márpedig mi baj érhetné orrfújás, öltözködés, kézmosás közben? Az ilyen gyerek még éretlen ehhez a sporthoz.

 2. A gyerek fél a lovon. (Ez a legáltalánosabb, mondhatni: természetes; száz gyerekből kilencven.) Ez nem rossz, mert a lótól való félelem átalakítható felelős, megfontolt viselkedéssé, ami oktatásunk egyik fő célja. A félelemérzet azt jelenti, hogy a gyerek jól mérte fel az önmaga és a ló közötti erőviszonyt. A nálánál százszor erősebb állatnak bizonyos szempontból valóban ki van szolgáltatva, legalábbis a tanulásnak ebben az időszakában. Éppen ez a kiszolgáltatottság az, ami rákényszeríti a lovast a lóra való odafigyelésre, a ló “emberszámba vételére”. Márpedig ez követelmény a lovasiskola “magasabb osztályába” lépéshez.

 3. A gyerek elveszti türelmét, megsértődik a lovon. Ez nagyon rossz, mert azt jelzi, hogy a lovat automatának képzeli, amibe ha bedobta a pénzt, és ennek ellenére nem azt teszi, amit elvár tőle, nyilván elromlott a szerkezet, s azonnal hívni kell a “lójavító szervízt”. Hiszen nem azt kapta, ami a pénzéért “jár”. Szerencsésebb, ha az ilyen gyerek valamilyen technikai sportra cseréli fel a lovaglást, mert hamar ki fog derülni: a lovaknak semmi érzékük nincs a pénzhez.

 4. A gyerek kétségbe esik a lovon. Az ilyen gyereknél fennáll az a veszély, hogy a lovaglást küzdelemnek, mégpedig reménytelen küzdelemnek fogja fel, és ezért feladja. Ez a gyerek nem reménytelen eset, nem is baj, ha néhányszor előfordul, mert így hamarabb rájön: a lóval semmire sem megy, ha ellenfélnek tekinti. Többre jut, ha a barátja lesz.

 5. A gyerek elbízza magát a lovon. Ez nagyon jó, ha “kezelhető”, ha magabiztossággá lehet szelídíteni, de rossz, ha megmarad, mert nem tanulja meg becsülni a lovat, zsarnokká válhat, s a ló mindig “idegen” marad számára (ez sok versenyzőnél is megfigyelhető). Az ilyen gyerek ügyes, lóra termett, de még szüksége van néhány szerencsés kimenetelű esésre ahhoz, hogy pontosan lássa: mit tud, és mi mindent kell még megtanulnia.

 6. A gyerek “nem csinál semmit”, csak figyel. Ez a gyerek az oktató kedvence: a lóra figyel, és közben megpróbálja megvalósítani az oktató által mondottakat. Hiszen “lovagolni” még nem tud, néhány nap után nem is tudhat. Ilyen rövid tanulás után nincs értelme sikerről, kudarcról beszélni. Még bármelyik gyerekből bármilyen lovas válhat.

Lovasoktatás gyerekeknek III. rész

Vélemény, hozzászólás?