
Lovardánk egyaránt rendelkezik fedeles és nyitott lovas pályával, melynek köszönhetően időjárástól függetlenül, minden évszakban biztosított a minőségi lovasoktatás, lovaglási lehetőség vendégeink és bértartóink számára.
Szakképzett oktatóink segítségével magas színvonalú lovasoktatást nyújtunk kezdő és haladó lovasok számára is, futószáras oktatástól a díjlovaglásig, igèny esetén REV (rajtengedély)vizsgára is tudunk lovat biztosítani.
10 lóból álló állományunk lehetővé teszi azt, hogy mindenki a saját tudásának megfelelő sporttársat kapja, valamint, hogy időről-időre új feladatok elé állítsuk a lovasokat a különböző jellemű lovakkal való együttműködés során. Természetesen eközben mindenki megtalálja a kedvencét közöttük.
A legkisebbeket egy szelíd, futószáron és szabadon is kezesen dolgozó pónilóval várjuk.
TEREPLOVAGLÁS
A Zsámbéki medence egyedülálló természet adta lehetőségeiből valamint a lovarda jó elhelyezkedéséből adódóan a tereplovaglás szerelmesei sem fognak csalódni, tavasztól heti 2 alkalommal indítunk terepeket, de egyenlőre csak haladó lovasoknak akiknek az adott lóval való együttműködéséröl előzőleg a lovarda pályájàn már meggyőződtünk.
A lovasoktatás előzetes bejelentkezést igényel!
- Sőrés Anikó: 06-30-391-5818
- Hétköznapi csoport :
- -Pap Dorka: 06 70 314 7208
- -Gombos Cintia: 06 20 232 5300
Sétalovaglás: Gombos Cintia 06 20 232 5300 (szombaton és vasárnap dèlutàn, nyáron kora dèlelőtt)
Áraink:
- Sétalovaglás terepen ( ha az idő engedi) vagy pályán, illetve fedelesben. Nagy lovon(felnőtteknek is), kis lovon vagy pónin: 6000 Ft/ 30 perc
- Pónilovaglás jegy: 4000 Ft / 15 perc
- Pónilovaglás 5 alkalmas bérlet: 18.000 Ft
- Futószár jegy /kezdőknek/: 6000 Ft / 20 perc
- Futószár 5 alkalmas bérlet: 27.000 Ft
- Osztálylovaglás jegy: 7.000 Ft / óra
- Osztálylovaglás 10 alkalom: 60.000 Ft/ óra
- Hétköznapi csoport/ Lovassuli: 5 alkalom (első bérlethez jàr egy 1.5 órás elméleti oktatàs) 30.000 Ft
- Próbalovaglàs a hétköznapi csoporthoz: 15-20 perc /alkalom 3000 Ft/ alkalom
A bérletek 3 hónapig érvényesek
Az árak az ÁFA-t tartalmazzák, az árváltoztatás jogát fenntartjuk.