Gyermek lovastábor
1993 óta minden nyári és őszi szünetben szervezünk 6 napos lovastábort gyermekeknek 7-17 éves korig, kezdő szinttől a tereplovas tudásszintig.
A gyermekek a napi kétszeri lovagláson kívül elsajátíthatják a lóval és lovaglással kapcsolatos alapismereteket és – állandó felügyelet mellett – különböző programokon vehetnek részt. Cukrászdába és városismereti sétára megyünk, délutánonként különböző játékokat és lovas vetélkedőket tartunk a gyerekeknek, szabadon választhatóan kézműveskedünk, csapatzászlót festünk, dekupázsolunk, matricákat készítünk. (Természetesen általában lovakkal kapcsolatos művek születnek, amiket aztán büszkén visznek haza a gyerekek.)
Ha van még kedv és energia késő délutánra, akkor számháborúzunk a lovarda mellett található dimbes-dombos erdőben, vagy más csapatjátékokat találunk ki.
A lovaglás rossz idő esetén sem marad el, a lovarda fedelesében tartjuk ilyenkor az órákat.
A turnusok – a meghirdetett heteken – hétfő reggel 9 órától a szombat délelőtti, szülőknek szóló bemutatóig (Táborzáró lovaglás) tartanak. Lehetőség van kevesebb napra is jelentkezni a táborra. Azokat a gyerekeket, akik még kicsik a bentlakásos táborozáshoz, szeretettel várjuk napközis táborosként (akár csak néhány napra is). A napközis tábor reggel fél 9-től délután 5-ig tart, de ez igény szerint változtatható.

2023-as nyári táborok időpontja:
augusztus 07. – augusztus 12.
augusztus 21. – augusztus 26.
Bentlakásos táborosaink elszállásolása a lovarda panziójában 3-5 ágyas szobákban, teljes ellátással, napi négyszeri kiadós étkezéssel: reggeli, két fogásos ebéd, uzsonna és vacsora, valamint gyümölcs és napközben korlátlan limonádé fogyasztással történik.
Bejárós táborosok számára biztosítjuk a két fogásos ebédet, uzsonnát, gyümölcsöt és a korlátlan limonádé fogyasztást.
Részvételi díj
A hat napos tábor szállással, teljes ellátással, lovas oktatással és egyéb programokkal: 85.000,- Ft, a bejárós/napközis tábor ára 77.000,- Ft.
Kedvezmények
5-5% kedvezményt biztosítunk a testvéreknek a tábordíjból, valamint 10% kedvezmény jár az adott évben a második tábor árából. (A kedvezmények nem összevonhatóak.)
Amennyiben valaki nem teljes hétre jelentkezik, úgy a napi díj 19.000,- Ft (bentlakásos) vagy 17.000,- Ft (napközis).
A táborunkba jelentkező résztvevőktől 20.000,- Ft előleget kérünk, mely befizetése utalással a 10104105-09561746 Budapest Bankos bankszámlaszámra (számlatulajdonos: Szent György Lovasclub Kft.) történhet (a gyermek nevének és a turnus feltüntetésével). A fennmaradó összeget a táborozás kezdetekor kérjük kiegyenlíteni.
Szükséges felszerelés
-
-
- lovaglásra alkalmas nadrág: (hosszú nadrág, lehetőleg nem farmer, hanem pamut)
- zárt cipő (lehetőleg kemény talpú)
- kobak vagy biciklis bukósisak (kobak igény szerint bérelhető a lovardában)
- sapka, fürdőruha, naptej
- törölköző, tisztasági felszerelés
- kulacs
- váltócipő, illetve váltás ruha
-
Az ágyneműt a lovarda biztosítja.
Jelentkezés az online regisztrációs lap kitöltésével ITT. A jelentkezést csak az előleg befizetése után tekintjük érvényesnek!
További információ: Farkas Benedeknél a 06-30-603-1863-as telefonszámon, illetve a szentgyorgylovasclub@gmail.com e-mail címen.